Életem éveinek több, mint fele általában focipálya körül zajlott. Az egyetem kezdetéig számomra egy életstílus volt. Minden kisfiú, akinek egyszer labdát adtak a lába elé és nem utasította el általában a focista életről álmodozik. Ez így történt velem is az úgy nevezett “profi” pályafutásom utolsó évéig mikor is bizonyos okok miatt kiábrándultam az egész álomból. No, de hogyan is kötődik ez az egész ide? A korosztályos focicsapatokban eltöltött több, mint 12 év nagyon sok szép, felejthetetlen helyekre juttatott el és ezek akárhányszor rájuk gondolok mindig egy hiányt idéznek fel bennem. Mégis 2 hete a focipályán egy olyan élmény, érzés és teljesítmény részese voltam, ami azóta is versenyfutásban van a labdarúgással kapcsolatos élményeim top 3-as listáján. És, hogy befejezzem a forró kása kerülgetését, itt az Erdélyi Labdarúgó Diákkupának a megnyeréséről van szó.
Miért számít ez ilyen nagy számnak ? Elsősorban ide nem csak erdélyi csapatok jönnek, hanem évről-évre megjelennek Magyarország legjobb egyetemi csapatai. Mit kell tudni róluk? Napi szinten gyakoroljak a teremfocit és napi szinten tartanak edzéseket. Van szakképzett edzőjük és nem utolsó sorban k***vára nagyra nőttek. Még a mai napig nem kaptam választ arra, hogy miért nőnek meg az úgynevezett “tápos” magyarok (nem sértő jeleggel nevezem így őket) ilyen nagyra. Mindenesetre a nagytermetű magyar teremfocisok minden évben, minden csapat számára általában elég sok fejfájást okoznak a pályán nyújtott teljesítményükkel.
Másodsorban nem szabad elfelejteni az erdélyi magyar egyetemek csapatait sem, akikkel évközben már sokukkal összemérhettük tudásunkat, mivel sokan a kolozsvári Visszhang bajnokság résztvevői. De őket mégis jobban ismerjük, tudjuk, hogy melyik csapat ellen kell visszaállni félpályára, kivel kell ellentámadni, kivel kell rohanni és, hogy kivel kell felszántsuk a pályát, mint az őrültek, ahogy a falusi bajnokságban fogalmaznának.
És a harmadik akadályt általában saját magunk szoktuk okozni. Tudniillik a Youngboys csapatom szeret a bajnokságok nulladik napján felönteni a garatra és inkább elmenni a helyi szórakozóhelyre az esti sorsolások után. Ez nem mindig válik be, mint sikerkulcs, sőt inkább soha.
Nos megérkeztünk péntek este Székelyudvarhely városába és a már említett sorsolás után be is következett az, ami elkerülhetetlen volt annak ellenére, hogy megbeszéltük, hogy most csak 2-3 sört iszunk meg. Tehát sikerült megint a már megszokott hibát elkövetnünk, aminek másnap meglett a gyümölcse. A csoport tuti első helyezett esélyeseként indultunk mindenki szemében. Ennek ellenére alig juttunk tovább, az öt csapatos csoport negyedik és egyben utolsó helyezettjeként. Ez azt jelentette, hogy a másnap egy csoportelsővel fogunk megmérkőzni, ami nem volt túl jó hír. El is ástuk magunkat rögtön a föld alá és mondtuk, hogy mostmár, ha sikerült megint ilyen hülyék legyünk, inkább igyunk ma is. (nem sokkal később kiderült a tavalyi bajnokkal játszunk, akik tavaly a döntőben 1-0-ra vertek minket) Azt hiszem a zárójeles rész volt számunkra a kulcs, ahhoz, hogy másnap megnyerjük ezt a bajnokságot.
Szombaton betartottuk saját magunknak tett ígéretünket és tényleg sikerült 2-3 sört inni csak, na jó 4-5 is volt, lényeg nem került senki olyan mámoros állapotokba, mint előző este. Reggel kicsit félve nekivágtunk a lehetetlennek, mint a szuperhősök és utólag kiderült, hogy tényleg azok vagyunk, mivel a tavalyi bajnokot 3-0-ás “megnemjelenési” gólkülönbséggel küldtük haza. Majd jöttek a kolozsvári Visszhang kupa őszi bajnokai, a Kamikázé kik ellen picit nehezebben, de annál meggyőzőbb játékkal sikerült 2-1-re megverni és továbbjutni az elődöntőbe, ahol az örök riválisok, az udvarhelyi srácok, a Kolozsvári Góbék vártak. (mai napig nem értem miért kolozsvári, mikor csapatukből mindenki udvarhelyi vagy legalábbis a környékről származik, na mindegy) Ismét minket is elkápráztatott, hogy ilyen k***va jól játszunk és 3 gólunkra 1-el tudtak válaszolni, így mi kerültünk a döntőbe, úgyanúgy, mint a tavaly. Másik ágon a Shörlock vásárhelyi egyetemista csapat bizonyult a legjobbnak vagy legszerencsésebbnek, nem tudom eldönteni, mindegy is, őket kellett megverni, ahhoz, hogy miénk legyen a másfél métres vándorkupa és a félmétres ELDK-kupa. Miután nagyjából mindegyik bajnokesélyes csapatot kiejtettünk, gondoltuk, hogy ez könnyű sztori lesz. No, hát annál nehezebb lett. Focizni talán egy ember tudott csapatukban, aki csapattársam volt még Csíkszeredában és, aki meg is szerezte a meccsen a vezetést számukra. A gól előtt, de utána is nagyon keveset volt náluk a labda, inkább az időhúzás művészetét emelte a kapusuk “picassoi” szintekre, mindent elkövetett, hogy a homokóra szemcséi, minél hamarabb leköltözzenek. Eközben azért mi dolgoztunk keményen, hajtottunk magunk módjára, szép focit játszodtunk és nagy nehezen a meccs vége fele meglett az egyenlítő gól, ami majd később a meccs lefújását követően 7-es párbajt jelentett számunkra, ahol sima 4-2-vel megnyertünk mindent. Mindent! Olyan volt, mint a tv-ben, nem tudtuk mit csináljunk, ordítsunk, levetközzünk s úgy fussunk körbe, egymást pusziljuk vagy mi legyen. Mindegy is, mindenki csinált amit tudott, ami azt jelentette, hogy ráfeküdtünk egymásra, vagyis a kapusunkra, akinek megis dagadt a könyöke ezután, de nem érdekelt senkit semmi, mi vagyunk az ELDK bajnokai. Ez fiatal csapatunknak kb. annyit ér, mint egy BL-serleg egy nagycsapatnak.
Képek tömkelege után visszaindultunk Kolozsvárra, ahol majd egy reggelig tartó banketten megünnepeltük magunkat, mondhatni elvoltunk szállva magunktól minden értelemben, büszkék voltunk magunkra. Másnap és egész héten kaptuk a gratulációkat, meglepve konstatáltuk, hogy ennyi mindenki foglalkozik velünk. Sajtóvisszhang is elég jelentős volt, magyarországi emberek, csapatok gratuláltak, felemelő érzés volt. Meghívást kaptunk a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájára.
Napokig tartó mámorban voltunk. Az elején az ital miatt, majd magunk miatt, a focink miatt, majd az ünneplés miatt, majd a gratulációk miatt és nem utolsó sorban mindenki a CSAPAT miatt. Megcsináltuk! A csapat léte óta, azaz szűk másfél év alatt 2-szer döntőztünk és egyszer megnyertük az Erdélyi Labdarúgó Kupát, ami azért nem kis wasisdas az egyetemi foci keretein belül.
PS.: A budapesti KEK-re (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája) is győzni megyünk!
Veres Alpár
C- és K-vitaminban gazdag – tíz deka nyers brokkoliban megtalálható a napi adag ezekből
NoKomment 