Önmagamat én kérdezem
“Január elején lemondott tisztségéről a tizenegyedik kiadásához közeledő temesvári TESZT fesztivál művészeti vezetője, Gálovits Zoltán. Lemondását Balázs Attila igazgató elfogadta. A Gálovits Zoltánnal készült interjú itt olvasható. A Balázs Attilával készült interjú itt olvasható. “
– Rengetegen tudják, hogy a TESZT egy hozzád közel álló fesztivál; hisz büszkén hirdetted a hátizsákodra akasztott kártyával, hogy részt vettél a fesztiválon, amíg az le nem szakadt. Sokan megszólítottak, érdeklődtek tőled a fesztivál kapcsán. Arról nem is beszélve, hogy a Facebook profilod is tele TESZT-en készült képekkel. Hogyan értesültél a TESZT-el kapcsolatos változásokat illetően és melyek voltak a reakcióid?
Elfoglalt voltam azon a hétvégén. Magammal voltam elfoglalva. Harmadjára végre felvettem telefont. Gáló röviden – már amennyire rövid tud lenni Gáló – elmesélte mi történt, elmagyarázta miért történt. Nem értettem. Nyilván nem érthettem, hisz sosem volt részem abban, hogy lássam hogyan illeszkednek egymásba, mitől forognak azok a fogaskerekek, amelyek az állami intézmények gépezetét (vagy óraművét?) hajtják. Nem látok bele, nem értem. Csak valahol, egyszerűen fáj. Úgy jöttem el Temesvárról, hogy “Jövőre ugyanitt!,” hogy “Következő TESZT-en találkozunk!,” hogy “Mindenképp itt leszek!” A jövőbeli terveimről érdeklődőknek úgy fogalmaztam, hogy “Nem tudom mit csinálok holnap. De május végén Temesváron leszek.” Biztos pontnak tartottam, hogy én a TESZT-en márpedig részt fogok venni, a huszadikon és a harmincadikon is. Most pedig lehet, hogy még a tizenegyedikre se jutok el.
– Eddig kétszer vettél részt a fesztiválon, a kilencedik és a tizedik alkalommal megszervezett TESZT-en. Érdekelne, hogy mit jelent számodra, mint résztvevő és TESZT-en dolgozó személy, maga a fesztivál?
A TESZT nem egy egyszerű színházfesztivál, – mondatja velem a, ha minden jól megy hamarosan diplomás kommunikációs – a TESZT sokkal több annál! Csakhogy ez a közhely tényleg igaz és komolyan is gondolom. A TESZT egy olyan színházfesztivál, ahol ismerem azt is, akit nem; ahol szimultán kell három nyelvet beszélnem; ahol korán kelek és későn fekszem; ami alatt csak éjjel jut idő városnézésre; ahol minden előadást megnézek, ha törik, ha szakad, ha alszom el lábon állva, ha nem ettem, ha migrénem van.
– El tudnád mesélni, hogy mégis mitől ekkora élmény számodra ez az élmény? Egy olyan eseményhez ragaszkodsz, melynek létrejöttében bár részed volt, időben nem tartott annyira sokat, hogy meghatározó lehessen akár az életedre, akár a munkásságodra nézve. Így nem is teljesen világos, hogy miért ekkora szívügyed.
Nem tudom ezt igazán elemagyarázni. Mégis, teszek egy próbát. Képzeld el azt, hogy egy hétig más ember vagy. Ez az ember reggel felkel, indul kávézni. A kávézóban már várják, elő kell készíteni a teret a performanszhoz. Érkeznek a nézők, egy-egy személy félóránként. Mindenkivel szóba kell állni két korty kávé között: románul, angolul vagy magyarul szólaljak meg először? – kérdi magától. Ez az ember mindenkire mosolyog, tele van energiával, mindenkihez van egy-két kedves szava. Mostmár nem keveri össze a nyelveket és nem beszél románul az angolokhoz, azt gondolva, valójában angolul beszél. Mostmár nem probléma, ha a kávézó tulajdonosa nem érkezett meg időben, mert tudja, hogy hol a kulcs. Úgy jár-kel, mintha ott született és ott is nevelkedett volna. Délután, a performanszok lejárta után, a színházba megy. Egy, két, esetleg három előadást ma még meg kell néznie. Előadás előtt találkozik mindazokkal, akiket aznap még nem látott. Napokon keresztül szinte ugyanazok az emberek, ugyanaz a társaság, nagyrészük névtelen, de az arcoknak nem kellenek nevek ahhoz, hogy ismerni lehessen őket.
Bemenni egy sötét terembe ötven, esetleg hatvan másik emberrel, átélni az előadást, majd beülni a következő sötét terembe. Az előző előadás súlya még a vállakon, máris jön a következő. Ott lenni, figyelni, elmerülni. Felbukkani, fellélegezni, lépni kettőt. Találkozni, megölelni, beszélgetni, viccelődni, szórakozni, meginni egy sört. Kettőt. Még maradjunk, legyen három. Hazafele indulni, észrevenni egy szimpatikus utcát, eltévedni Temesváron, hazatalálni. Feküdni, aludni, újrakezdeni. Ez a másik ember, aki nem te vagy, tele van szeretettel. Azt érzi, hogy minden egyes embertársa felé ugyanakkora szeretettel tud viszonyulni, ugyanúgy szólít meg idegeneket mint rég nem látott barátokat, nincsenek se nyelvi, se fizikai, se pszichológiai határai. Ez az ember most olyan mint még soha máskor. Ez az ember szabad, gátlástalan, boldog… ez az ember önmaga. Ez az ember… nem te vagy?
Nem tudjuk, mi lesz a TESZT-el. Nem tudjuk, mi lesz azzal a stábbal, akik dolgoztunk eddig rajta. Lehet benne leszek az új stábban, lehet nem. Azok az emberek nélkül, akik eddig TESZT-eltek, nem lenne ugyanaz. Nem mintha ugyanolyannak kellene lennie, nem. A fesztivál lehet más. Csak az élmény maradjon hasonló – vagy legalábbis emlékeztessen rá.
Rend Orsolya
Facebook kiajánló: “A változások kosztümén TESZT a mélydekoltázs. “
NoKomment 